By Plimun Web Design

Hirdetés

koe00

A King Of Europe drift sorozat ötödik fordulóját szombaton tartották a Hungaroringen, a hazai Forma 1-es versenypályán. Az előzetes nevezésekből tudhattuk, hogy komoly nemzetközi mezőnnyel találják szembe magukat a vállalkozó kedvű magyar pilóták, arra a kivégzés-szerű leigázásra azonban, ami tegnap a Ring utolsó két kanyarjában zajlott, álmomban sem gondoltam. A külföldi pilóták olyan mértékű technikai fölénnyel rendelkeznek, hogy a legtöbb hazai versenyzőknek esélye sem volt ellenük, legtöbben már a Top 32 közé sem jutottak. Legjobb helyen – technikai gondok ellenére – Kerényi Ádám kvalifikált a magyarok közül, ő a nyolcadik helyre férkőzött be, végül a negyedik helyen zárta a napot.

koe01

Kicsit részletesebben azoknak, akik nem voltak jelen: Szántó Niki például a mezőny legerősebb autójával találta szemben magát, rögtön a Top 32-ben, egy LS motoros S14 Silviával, amire a biztonság kedvéért még egy kompresszort is rácsaptak, hadd sikítson a drága. Ez nagyjából kétszer annyi lovat generál, mint Niki V8-asa, ettől függetlenül hősiesen küzdött a magyar lány.

koe02

A másik komoly erőkülönbséggel zajló csatát két S13 vívta, de az autók alapjain kívül nem sok közös volt bennük. Cziffer László 300 lóerő körüli gépével harcolt meg a 750 pacit uraló Maciej Bochenekkel. Ha jól láttam, a csata után a lengyel pilóta még egy elismerő kézmozdulattal is nyugtázta Laci képességeit, de itt sem volt kérdés, egy újabb hazai versenyzőtől kellett búcsúznunk, míg legyőzője egészen a dobogó tetejéig menetelt.

koe03

A mezőny leglátványosabb autójáról külön is megejtenék pár szót. Ismét egy lengyel autóról van szó, kivételesen azonban nem egy japán autóból indult az építkezés, hanem egy E21-es BMW-ből. Ebből viszont nem is maradt sok. Sőt. Az autó gyakorlatilag egy csővázas szerkezet, rajta egy E21-re némileg hasonlító bódéval, aminek hiányzik pár centi a tetejéből, a lámpái helyén tükrök vannak, és ha szemben állsz vele a kanyarban, a kasztnira szinte merőlegesen álló kerekeket látsz. Elmebeteg gépezet, gratulálunk az építőknek! Ráadásul nem csak látványos az autó, de a Top 8-ba is bejuttatta pilótáját, ahonnan csak visszahívások után, egy apróbb hiba miatt esett ki – nekünk azonban így is ő a nyertes, ha más nem, a füst miatt, amit húzott magával.

koe04

A lengyeleket egyedül egy olasz pilóta, Francesco Conti tudta megszorongatni, ő végül a második helyen végzett, de nem sokon múlt a dobogó felosztásának sorsa, itt is csak visszahívásokkal tudtak dönteni a bírák. Az olasz egyébként egy E92-est, azaz egy mostani M3-ast terelget, nyilván nem gyári állapotban, erről tanúskodik például a szekvenciális váltó, ami számomra driftautóban újdonság volt. A dobogó harmadik fokára ismét lengyel lábak kerültek. Kerényi Ádám legyőzésével Dawid Karkosik állhatott a legalacsonyabb szintre, aki egy S15 Silviával teljesítette a napot, nem kis füsttel.

koe05

Összességében egy fantasztikus napunk volt, aki kihagyta, sajnálhatja, és nagyon reméljük, hogy jövőre visszatér ez a mezőny kis hazánkba. És hiába csak két kanyar a kijelölt pálya, a teljesítése komoly technikát és vezetői tudást igényel, ez ismét bebizonyosodott. Leginkább azonban azt remélem, hogy a hazai mezőny felzárkózik ezekhez a brutális gépekhez, a pilóták tudásával ugyanis nincs probléma. Gratulálunk mindenkinek az elért eredményekhez, reméljük, jövőre ugyanitt!


 


 

Hirdetés

video_headline

 

video_player03